A Wia CC nyerte a Budapest Boat Show újdonság pályázatának első helyezését és különdíját

A Wia CC nyerte az idén a Budapest Boat Show Újdonság Pályázatának első helyezését hajó kategóriában, és ez a hajó kapta meg a Legjobb Hazai Fejlesztés különdíját is. Ez utóbbit egyébként immár másodszor érdemelte ki a balatonfűzfői elektromoshajógyártó, hiszen 2016-ban az akkor bemutatott új modellpaletta kapta meg a BBS különdíját, és még ugyan abban az évben a Magyar Formatervezői Díjban is részesültek a Wia hajói.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ismét kiérdemeltük a Budapest Boat Show Újdonság Pályázatának első díját hajó kategóriában, ez jól jelzi, hogy az elbírálást végző szakmai zsűri tagjai is felismerték, hogy a tavaly év végén bemutatott új kishajónk, a CC számos olyan elemet vonultat fel, amely új lehetőségeket kínál az elektromos hajók felhasználása terén” – fogalmazott Viszkei András, a Wia alapítója. Kiemelte: a Wia CC-vel egy olyan multifunkciós hajót sikerült alkotniuk, amely a lehető legtöbb célra alkalmas.

„Ez a hajó remekül szolgálhat hobbicélokat vagy örömhajózást, ugyanakkor profi munkaeszközként is megállhatja a helyét olyan területeken (például verseny- vagy rendezvénybiztosítás a Balatonon) ahol eddig a környezetbarát elektromos hajók korlátozott hatótávolságuk vagy nem eléggé funkcionális kialakításuk miatt nem kínáltak érdemi alternatívát” – mondta el Klausz Csaba, a Wia gyártási igazgatója.

De miben más?

A Wia CC egy valóban merész és innovatív koncepció, amellyel az volt a cél, hogy olyan multifunkciós hajót alkosson a balatonfűzfői gyártó, amely egyszerre felel meg tucatnyi különböző felhasználási terület követelményeinek a kedvtelési célú hajózástól a professzionális felhasználási lehetőségekig. Ennek megfelelően a CC minden részletét úgy alkották meg, hogy rendkívül tartós, kiemelkedő menetteljesítményekkel rendelkező, roppant üzembiztos, egyszerűen kezelhető és nagyon csekély fogyasztású legyen a hajó.  

A CC szakít a mai hajóipari trendekkel, és nem egy dizájnorientált, de korlátozott felhasználási lehetőségeket kínáló hajó, hanem valóban felhasználóbarát és multifunkciós vízi jármű. Ennek megfelelően a CC akár 7 vagy 15 kW-os motorral is rendelhető, (ebben az esetben kishajóvezetői engedély nélkül is használható, és ezáltal belépőkategóriát kínál az elektromos hajózás világába), ugyanakkor 40 kW-os (vagy akár 60 kW-os) hajtással is elérhető, mivel különleges tervezésének köszönhetően minden teljesítmény-tartományban optimálisan működik! Az elektromos hajtásra optimalizált félsikló test szinte minden átmenet nélkül vihető siklásba, fogyasztása a legkisebb a kategóriájában, és menettulajdonságok illetve manőverképességek terén is kiemelkedő.

Roppant nagy akkumulátor-kapacitásának és csekély energiafogyasztásának köszönhetően a Wia CC szinte minden elképzelhető hobbi- és professzionális felhasználási célra alkalmas. Tökéletes charterhajónak, versenyek/edzések kísérőmotorosának, ugyanakkor hivatalos célokra (halőrség, környezetvédelmi célok, vízirendészet, vízügy, mentés) is remekül használható, de horgászni, kirándulni vagy célorientáltan közlekedni egyaránt megfelelő eszköz és általános sportcélokra (különböző vízi sporteszközök „anyahajójaként”) is felhasználható.

Design:

A Wia CC-vel az volt a célunk, hogy egy olyan multifunkciós hajót alkossunk, amelyre valóban szükségünk is van, és amely napi használatban is minden körülmények között megállja a helyét. Ennek szellemében a nagy oldalsó szabadmagasság célja a megfelelő hullámvédelem biztosítása, de ha mégis víz kerül a hajótestbe, az a hátrafelé enyhén lejtős, akadálymentes fedélzetkialakításnak és a nyitott fartükörnek köszönhetően könnyedén ki is folyik a hajóból” – fejtette ki Klausz Csaba.

A hajótest vízvonal alatti része a hidrodinamikai szempontból legoptimálisabb formát kapta (ennek köszönhető a hajó csekély energiafogyasztása is), így oldalcsúszása csekély, az iránytartása pedig kifejezetten jó. Fontos szempont volt a fejlesztés során az is, hogy a CC roppant könnyen kezelhető, jól manőverezhető hajó legyen.

A magyar hajófejlesztésben úttörő módon a CC koncepció-változatát több régi wiás ügyfél és szakújságíró is tesztelte előzetesen, észrevételeiket figyelembe vettük a végleges változat kialakítása során.  

Minőség:

A CC megalkotásakor a Wia felhasználta 15 évnyi elektromos hajófejlesztési tapasztalatát, valamint technológiai és anyagismeretünket, s mivel a cél az volt, hogy egy szinte katonai strapabírással rendelkező hajót készítsenek, minden téren a legmegbízhatóbb és legkiforrottabb megoldásokat alkalmazták. A CC ugyanolyan szigorú minőségellenérzési folyamaton megy keresztül a gyártás során, mint a jóval nagyobb és drágább luxuskategóriás jachtok, amelyek szintén a balatonfűzfői üzemből kerülnek ki.

Mindezen erényeknek köszönhetően a Wia CC lehet az első olyan hazai tervezésű és gyártású elektromos hajó, amely számos professzionális felhasználási területen kiválthatja a jelenleg használt motoros hajókat a Balatonon, ezzel új lendületet adhat az elektromos hajózásnak. Funkcionális alapkoncepciójának köszönhetően pedig segíthet abban is, hogy a nagyközönség számára még inkább elfogadottá váljanak az elektromos hajók. A CC multifunkcionális felhasználási lehetőségeivel számos olyan területen kínálhat hazai fejlesztésű és gyártású megoldást, amelyeken eddig importhajókat használtak.

Környezetvédelemi szempontok a gyártás során:

A Wia CC nemcsak azért igazán „zöld” hajó, mert a legkorszerűbb elektromos hajtással készül, így zéró emissziójú termék, hanem azért is, mert a balatonfűzfői gyárunk munkafolyamatainak kialakításakor nagy hangsúly került arra, hogy a lehető legkisebb legyen az ipari tevékenység öko-lábnyoma. Ennek érdekében sok újrahasznosított anyagot használnak fel és hulladékokat is a legnagyobb gondossággal, szelektíven gyűjtik és kezelik.

FŐBB ADATOK:

Hossz: 6,95 m

Szélesség: 2,40 m

Merülés: 0,6 m

Férőhelyek: max. 7/8 fő

Motor: 5-40 kW

Akkumulátor: 8-12 óra

Max. sebesség: 11-30 km/h

Champagne és mini anyahajó várta a közönséget a Wia standján a Balaton Boat Show-n

Hatalmas érdeklődés, minden korábbinál több látogató jellemezte az idei Balaton Boat Show-t – és különösen a Wia standját. Az idén egy újdonságot is bemutattunk a kenesei seregszemlén és első alkalommal volt jelen az elektromos hajókra való kiegészítők teljes kínálata a vizijátékok.hu kínálatából.

Évről-évre tapasztalható, hogy egyre nő az érdeklődés az elektromos hajók iránt, nem volt ez másként az idén sem a szeptember első hétvégéjén rendezett Balaton Boat Show-n. A Wia standja előtt valóságos kis turistacsoportok sorakoztak a hajókra való feljutásra várva. Ezúttal két 435-ös (egy Hard Top és egy Cabrio), valamint egy ütős színösszeállítású (fekete-bordó) 330-as és egy szürke-piros 365-ös ringatózott a kenesei kikötőben a Wia sátrával szemben. De nem csupán ezek vontak magukra nem kevés figyelmet az idei balatoni hajókiállításon, hanem az a két kisebb egység is, amely a balatonfűzfői gyár legújabb sorozata, a CC két változatát reprezentálták. Ezek az alig 7 méteres, hatalmas fedélzeti teret kínáló multifunkciós hajók egyaránt alkalmasak kedvtelési célú és professzionális felhasználásra is. Kevesebb, mint 14 millió forintos induló árával a CC nagyon versenyképes ajánlat a kisebb elektromos hajók között – ráadásul azon kevesek egyike, amelyet kezdettől fogva környezetbarát hajtással is terveztek. Az 5 kW-os változathoz még kishajóvezetői engedély sem szükséges, és a partmenti használatra, horgászatra, fürdőzésre ez is tökéletesen alkalmas élményhajó lehet. A „legizmosabb” verzió 40 kW-os motorral érkezik, annak végsebessége eléri a Balatonon még racionálisnak tekinthető 26-28 km/h-ás sebességhatárt is.

Szintén a Wia standján találkozhattak az érdeklődők a Lampuga jetboardok, a Lift eFoil foliboardok és a Scubajet hajtóművek teljes kínálatával is – méghozzá nem véletlenül. Ezek az elektromos hajtású vízi „játékszerek” a sebesség élményét adják a vízen, azt a „bulifaktort”, amelyet a nagyobb hajók felelős vezetése nem kínálhat a felhasználóknak. A nagyobb yachtok mellett a Wia CC is tökéletes „anyahajó” lehet ezekhez, hiszen fedélezét úgy alakítottuk ki, hogy kényelmesen elférjen rajta néhány ilyen eszköz, sőt, kifejezetten ezek számára készült tartókonzolok is rendelhetők a hajókhoz. (Az eszközökről bővebben itt tájékozódhatsz! www.vizijatekok.hu)

Szintén a kiállításhoz kapcsolódó hír, hogy együttműködési megállapodást kötött a Wia és a Champagne Palmer & Co. magyarországi importőre a Varros & Co. A megállapodás értelmében újabb stílusos kiegészítőkkel gyarapodik az elektromos jachtok felszerelése, hiszen valamennyi Wia-vásárló egy palack kiváló minőségű champagne-t, valamint egy pezsgőspohár-készletet és egy jeges vödröt is kap a hajójához. A két cég együttműködése kiterjed a kiállításokon való megjelenésekre is, így a például a Balaton Boat Show ideje a Wia jachtokkal ismerkedők is megízlelhetik a stílus és elegancia világát.

A Palmer & Co. számára egyébként nem ismeretlen a hajózás világa: a francia márka neve többek között például a 2020/21-es Vendée Globe-győztes Yannick Bestaven támogatójaként is ismerős lehet.

Összefognak a Balaton exkluzív márkái

Kölcsönösen előnyös megállapodást kötött a Wia és a szántódi BalaLand, amellyel végső soron az elektromos hajósoknak kedveznek. A 2021 júliusában indult együttműködés lényege az, hogy az exkluzív karibi hangulatú hotel beach bárjában 10 százalék kedvezménnyel fogyaszthat mindenki, aki elektromos hajóval érkezik – természetesen az egész legénységgel és valamennyi utassal együtt.

Bár a megállapodást a Wia hajógyár kötötte a BalaLanddal, a kedvezmény nem korlátozódik csak a Wia-tulajdonosokra, hanem minden elektromos hajóval érkező igénybe veheti. Ugyanakkor a wiások a BalalLand vendégei külön ajándékként egy-egy pohár welcome drinkként felkínált proseccóra is.

„Ezzel a megállapodással is arra szeretnénk ösztönözni az elektromos hajók tulajdonosait, hogy minél hosszabb túrákra használják a hajójukat. Nagyszerű látni, hogy milyen világszínvonalú, valóban a legjobb yachclubok hangulatát idéző hely létesült Szántódon, a BalaLand remek célállomás egy kis kirándulásra. Ez pont olyan környezet, mint amilyen a szemeink előtt lebegett, amikor megálmodtuk a Balatonra szánt elektromos hajókat” – mondta el Viszkei András, a balatonfűzfői Wia hajógyár alapítója. A BalaLand és a Wia a Balaton két exkluzív luxusmárkája, együttműködésük kölcsönösen erősíti egymást – a legtöbbet azonban a hajótulajdonosok profitálnak belőle. Persze nem feltétlenül a 10 százalékos kedvezmény okán, hanem azért, mert valóban olyan környezetben pihenhetnek egy kicsit, és olyan elegáns miliőben láthatják hajójukat, ami hozza azt a nehezen megfogható fogalmat, amelyet úgy szoktak leírni, hogy „yachting-feeling”.

Összefogás a hajóipari szakemberképzésért

Megállapodást kötött az Aqwia és a VSZC Öveges József Technikum

Magyarország komoly hajóipari potenciállal rendelkezik, ezt azonban számos tényező miatt mind nehezebb kihasználni. Az egyik legnagyobb kihívás a szakemberhiány, ezért a legnagyobb hazai hajóipari vállalkozás aktív szerepet vállal a hazai kishajóépítő- és karbantartó szakmai képzés támogatásában. Erről a napokban állapodott meg a balatonfűzfői Wia hajógyár és a balatonfűzfői Veszprémi Szakképzési Centrum (VSZC) Öveges József Technikum és Kollégium. Az ifjú szakemberek képzése a jövő tanévtől indul.

Igazi hiányszakmává vált az elmúlt években Magyarországon a kishajóépítő- és karbantartás – pedig hazánkban számos komoly, az európai- és világpiacon is jegyzett hajóipari vállalkozás működik. Ezek számára mind nagyobb kihívás képzett szakemberek toborzása. Mindez azonban talán már a közeljövőben megváltozhat – többek között az olyan kezdeményezések segítségével, mint amilyenről a napokban állapodott meg a legnagyobb hazai hajógyár, az elektromos jachtjairól ismert balatonfűzfői Wia és a Veszprémi Szakképzési Centrum Öveges József Technikum és Kollégium vezetősége.

A balatonfűzfői iskola a 2021/2022-es tanévtől hároméves kishajóépítő- és karbantartó-képzést indít, amelynek keretében a tanulók elsajátítják a hagyományos és modern technológiával készülő fahajók és csónakok, valamint – egyedi és sorozatgyártási technikával tervezett – műanyag hajók, csónakok építési ismereteit. Megismerik a hajózási nyílászárók, szerelvények, veretek, rudazatok, valamint az álló és mozgó kötélzet, a motor és hajógépészet, valamint az elektronikai eszközök, berendezések szerelését karbantartását, javítását.

A tervek szerint az elméleti képzésben meghívott külső előadóként, a gyakorlati képzésben duális gyakorlati képzőhelyként is részt vesznek a térség hajóépítő vállalkozásai, szakemberei is.

A legnagyobb hazai elektromos hajógyártó vállalkozás elsőként csatlakozott a képzési programhoz.

„Örömmel bocsájtjuk a hazai szakemberképzés rendelkezésére a tapasztalatainkat és azt a know-how-t, amelyet 15 éves működésünk során sikerült eddig felhalmoznunk. Társadalmi kötelességünknek érezzük, hogy aktív támogatásunkkal is kifejezzük, mennyire értékeljük azoknak a remek szakembereknek a közreműködését, akik precíz és megbízható munkájukkal segítettek a magyar hajóipar és cégünk fejlődését” – mondta el Klausz Csaba, a Wia balatonfűzfői gyárának operatív igazgatója.

A szakember hozzátette: felismerték és nagyra értékelik azokat az előnyöket, amit egy ilyen kölcsönösen hasznos szakmai együttműködés kínál. „Jelentősen megkönnyíti a mi humánerőforrás-bővítési lehetőségeinket is az, ha a jövő szakemberi nálunk, velünk sajátítják el a szakmai fortélyait. Mondhatni, nem kell majd messzire mennünk, ha új kollégákat keresünk – és nekik sem kell messzire menniük a munkahelyük miatt, hiszen főleg a térségből kerülnek majd ki a tanulók” – mondta el a gyárigazgató.

Mindez azért is fontos a Wia számára, mert az elektromos hajók mind dinamikusabb piaci térnyerésével párhuzamosan évről évre töretlenül és intenzíven fejlődik rendelésállomány. 2019-ben bő 25 százalékos kapacitás-növelést kellett végrehajtani a balatonfűzfői hajógyárban, és 2021-ben is hasonló mértékű fejlesztéssel számolnak, mivel minden korábbinál több rendelésnek kell eleget tenniük.  

Az együttműködés alapja természetesen a gyár bekapcsolódása a gyakorlati oktatásba, de a Wia ezen túlmutató módon is részt vesz az oktatásban. Klausz Csaba szerint örömmel segítenek az iskolában folyó elméleti oktatás anyagának összeállításában is, mert, mint fogalmazott: „Mi a mindennapi munkánk során pontosan látjuk, milyen területeken lenne szükség a szakmai ismeretek fejlesztésére még mielőtt a képzésben résztvevők belépnének a munka világába. Ezért joggal bízunk benne, hogy segíthetünk a lehető leghasznosabb és legmagasabb színvonalú képzés kialakításában. Hiszen a lényeg az, hogy az iskolából kikerülő fiatalok olyan tudással rendelkezzenek, amellyel megállják a helyüket bármilyen hajógyárban, bárhol a világon – és persze akár nálunk is.”

„A most induló oktatási együttműködés egy hosszútávú szakmai képzési program alapja, amely még számos további lehetőséget is rejthet. Máris vizsgáljuk például, milyen egyéb koordinált módokon, például ösztöndíjakkal és pályázatokkal segíthetjük még a VSZC szakmai képzésében résztvevőket” – tette hozzá Viszkei Márton, a piacvezető elektromos hajógyártó vállalkozás ügyvezetője. Mint mondta: „Kiváló szakemberekre mindig nagy szükség lesz – nekünk pedig különösen.”

„A modern szakképzésben az a lényeg, hogy a képzés kiszolgálja az ipar valós igényeit – ezzel a képzéssel pont ezt valósítjuk meg” – mondta el Székely Nándor, a balatonfűzfői iskola igazgatóhelyettese, aki szerint kétlépcsős, 3 illetve 5 éves képzési rendszert terveznek kialakítani, amelyet igény szerint felnőttoktatással is kombinálnának.

„Nagyon örülünk, hogy egy olyan sokoldalú gyártóval sikerült együttműködésre lépnünk, mint a Wia, hiszen ebben a gyárban a tanulók mindent elsajátíthatnak a műanyagmunkáktól a villanyszerelésig a gépészeten át a famunkákig” – tette hozzá Tóth Lajos Péter, az Öveges József Technikum és Kollégium igazgatója, aki rámutatott: Balatonfűzfő közvetlen vonzáskörzete szinte „hajóipari szilikonvölgynek” is tekinthető, hiszen olyan sok gyártó tevékenykedik a térségben, mint sehol máshol az országban. Ezért a képzésnek nagy szerepe lehet abban, hogy a helyi vállalkozók jól kvalifikált munkaerőt toborozhassanak a térségből, a végzősök pedig olyan szakmai ismeretekre tehetnek szert, amellyel könnyedén tudnak elhelyezkedni lakóterületük közelében.  

„Fontos, hogy tanulóink olyan kompetenciákat és készségeket sajátítsanak el iskoláinkban, amelyek birtokában sikeresen felelnek meg a modern kor kihívásainak. Küldetésünk, hogy Veszprém megye gazdasági szereplőinek minél képzettebb munkaerőt tudjunk biztosítani, tanulóink számára pedig magas színvonalú oktatást és szakmai jövőképet biztosítsunk” – tette hozzá Pap Máté kancellár.

Kavalecz Gábor főigazgató kifejtette: „Ma már egészen mást jelent szakmunkásnak vagy technikusnak lenni, mint 10 vagy 15 évvel ezelőtt. Megváltozott a termelői környezet, jelentősen fejlődött a technikai háttér és ezzel párhuzamosan magasabbak a munkáltatói elvárások egy pályakezdő szakemberrel szemben.”

A fenti célok elérését segíti a most elindított együttműködés.

Az iskola várja a hajózás iránt érdeklődő tanulók jelentkezését, további információ: www.oveges-szi.hu/palyavalasztas

Pap Máté kancellár (VSZC), Kavalecz Gábor főigazgató (VSZC), Klausz Csaba gyárigazgató (Aqwia), Székely Nándor igazgatóhelyettes és Tóth Lajos Péter igazgató (Öveges József Technikum és Kollégium)
Pap Máté kancellár (VSZC) Székely Nándor igazgatóhelyettes (Öveges József Technikum és Kollégium), Klausz Csaba gyárigazgató (Aqwia), Tóth Lajos Péter igazgató (Öveges József Technikum és Kollégium), Kavalecz Gábor főigazgató (VSZC)

Tengerálló magyar elektromos hajó

Leszállította az első adriai hajóját a Wia

Megtette első tengeri útját egy magyar gyártású elektromos hajó. Gond nélkül kelt át a napokban az Adrián a balatonfűzfői Wia elektromos hajógyár 435-ös sorozatának egyik modellje, hogy elfoglalja állomáshelyét az olaszországi Gradoban. Ezzel beigazolódott, hogy az elektromos technológia és a jól eltalált formaterv kombinációja nemcsak tavakon, hanem tengeri körülmények között is helytáll.

Mi sem jelzi jobban, hogy az elektromos hajóké a jövő, mint az, hogy immár nemcsak tavi, hanem tengeri körlényekre is alkalmasak ezek a yachtok. Ezt bizonyítja, hogy megtörtént az első tengeri átkelés egy e-hajóval a napokban: a Wia csúcsmodelljével, egy 435-össel hajózott át a gyár képviselője Koperből az olaszországi Grado kikötőjébe. A Caretta nevű 435-ös Hard Top, vagyis zárt felépítményű modell egy osztrák házaspár rendelésére készült, de a zöld sávokon vonuló fehér teknősökkel díszített dizájnján kívül semmiben sem tér el tavi használatra gyártott társaitól. A vevő és a gyártó ugyanis egyaránt úgy ítélte meg, hogy a nagykapacitású akkumulátorcsomaggal, a tengeri hullámoknak is ellenálló magas orr-vonallal, és a cég saját fejlesztésű, az oldalcsúszást (sodródást) csökkentő különleges testkialakításával a 435-ös a nyílt vízen is megállja a helyét. Ezt igazolták a hajó leszállítása során végzett első tengeri próbaút tapasztalatai is. 

„Amikor a jelenlegi zászlóshajónkat, a 435-öst terveztük, olyan magas orr-részt rajzoltunk a terveken, amilyet csak mertünk, mert titokban mindig abban reménykedtünk, hogy egy szép napon tengerre is kerül majd a hajóból. Ez július végén végre megtörtént, hiszen a cég fennállása óta először kifejezetten tengeri használatra értékesítettünk egy 435-ös modellt. Egy álom vált ezzel valóra” – mondta el Viszkei András, a tisztán elektromos hajtással készülő Wia hajókat tervező és gyártó Aqwia Kft. alapítója.

A Cabrio és Hard Top modellekből álló 12 személyes 435-ös a balatonfűzfői gyár legnagyobb, egyben legnépszerűbb modellje is. Az igény esetén akár légkondicionálóval is felszerelt zárt kivitel minden időjárási körlények közötti használhatóságot, már-már egy nyaraló komfortját kínálja a vízen; a Cabrio változat pedig egy úszó stég szabadságérzetét nyújtja használóinak. Mindkét kivitel három külön hálószobával, szeparált mellékhelyiséggel és fürdőszobával rendelkezik, és a rendkívül gazdag felszereltségi lista akár olyan extrákkal is bővíthető, mint például a motorosan vezérelhető, a vízbe vezető lépcsővé alakuló fürdőplatform.

A 13,66 méter hosszú, 10 tonnás hajót két 15 kW-os motor hajtja a nagyteljesítményű akkumulátorcsomagnak köszönhetően akár 12 órán keresztül is.

A Wia jelenleg négy modellcsaládot gyárt. A belépő kategóriás 230-ast, a már túrázásra is alkalmas 330-ast, a családi használatra ideális 365-öst, és a luxuskategóriát képviselő 435-öst. 2020-ban egy új modell érkezik, a 2019-es Balaton Boat Show alkalmával bemutatott 230 CC-t, amely teljesen a vevő igényeire szabott műszaki tartalommal, funkcionális és variálható fedélzeti kialakítással, és meglepően kedvező árral kerül forgalomba 2020 őszén. Az új típus akár vezetői engedély nélkül is használható lesz.

Wia gyárlátogatás ajándékba

Újszerű és dupla ajándékot kapott 13. születésnapjára egy veszprémi gyerek: nagymamája megkérte a balatonfűzfői Wia gyár vezetőit, hogy unokája megnézhesse, hol készülnek kedvenc hajói. Az ajándékot a Wia még megfejelte egy kis balatoni hajókázás biztosításával is.

Horváth Márk két éve mutat komoly érdeklődést a hajók iránt, amióta édesapja megvette az első elektromos hajóját. Azóta a jövőre nyolcadikos fiú valósággal beleszeretett az e-hajókba. „Kezdettől fogva a Wiák tetszettek – mesélte Márk. – Eleinte nem értettem, hogy miért van belőlük ilyen sok, de aztán megtudtam, hogy egy magyar cég gyártja őket. Mondhatni, felvillanyozott, hogy itthon, ráadásul Veszprémhez ilyen közel készülnek ezek a gyönyörű hajók.”

Nagymamája jóvoltából a fiatalember alapos tanulmányi kirándulást tehetett a gyárban Klausz Csaba, a balatonfűzfői létesítmény vezetőjének kalauzolásával. A látogatás során lépésről-lépésre végig vették, hogyan készülnek a hajók. „Az volt a legérdekesebb számomra, hogy milyen vékony, mégis milyen erős a hajók teste. Egészen döbbenetes volt látni, hogyan illesztik össze két fél-héjból az egészet” – lelkendezett a veszprémi fiú, aki egyébként igazi szakértőnek bizonyult: egy pillantással meg tudta állapítani az üzemben éppen gyártásban lévő hajók típusát. Sőt, még egyes részegységekről is tudta, mi melyik modellhez készülhetett. S hogy mi tetszett neki a legjobban? Természetesen a kész hajók, azok közül is a Wia 435 Cabrio, mert, mint mondta, az a kedvence.   

Az üzemlátogatás története úgy kezdődött, hogy Márk egyszer említette nagymamájának, milyen érdekes lehet ez a gyár, szívesen megnézné belülről. A gondos nagyszülő egyetlen telefonhívással megszervezte a születésnapi ajándéknak szánt körbevezetést.

A gyárban pedig annyira értékelték a fiú érdeklődését és szakértelmét, hogy a Wia megfejelte az ajándékot egy kis balatoni hajókázással is, hogy a fiatalember ne csak gyártás, hanem használat közben is testközelből ismerkedhessen kedvenc márkájának egyik modelljével.

Wia Cabrió prototípus

Nagy örömünkre szolgált, hogy készülő újdonságunk, a horgászoknak és az élményhajózásra vágyóknak szánt új belépőmodellünk prototípusa máris felkeltette a szaksajtó érdeklődését. A CC kódnevű újdonságunkat a Vitorlázás Magazin mutatta be még fejlesztési fázisban. Ezt írták róla.

Elég volt tíz perc a hazai elektromoshajó-piacot uraló Wia legújabb modelljének kormánya mögött, hogy megértsem, miért szeretik egyre többen az ilyen bárkákat.  Semmi vacakolás a kötelekkel, nem kell szélbe állni, felhúzni a vitorlát, sasolni, merről fúj… Elég elkötni a kikötőköteleket, aztán egy gombnyomás  – és nem történik semmi. Pedig az egyszerű és áttekinthető műszerfal megelevenedett – csak éppen semmi más jele sincs, hogy jár már a 10 kW-os elektromos motor. (A gyártó tervei szerint 4, 7,5 10 és 20 kW-os verzióban is elérhető lesz majd az újdonság.) Tökéletes csendben siklunk ki a kikötőből, az autókormánnyal olyan könnyű manőverezni, mintha egy Smarttal hajtanánk ki egy buszgarázsból.

Első ránézésre a Wia kishajója nem tett mély benyomást, hiszen inkább nagyra nőtt csónaknak, mint sem hajónak tűnt. A közepén van egy vászonnal fedett kis kapitányi híd, körülötte pedig a magas oldalfalakkal határolt semmi. Hátul két babzsák-heverő, az orrban egy elektromos csörlő. Semmi flanc, semmi extra. Méretes vitorlások vizslatásához szokott szem nem sok felfedeznivalót lát a még csak prototípus stádiumban lévő, egyelőre a „CC” kódnevet viselő hajón. Az utasok azonban annál jobban élvezték, hogy zavartalanul lehet fel-le sétálni a fedélzeten, egyszerűen a padlóra lehet hajítani a táskákat, és el lehet nyúlni a babzsákokon. A hátul nyitott fartükör arra csábít, hogy nekifutásból ugorjunk a vízbe – csak sajnos túl hideg volt hozzá. Ha nem többnapos túrára készülünk, hanem csak a családot szeretnénk kivinni a vízre pár órára, vagy zavartalanul szeretnénk horgászni, akkor tökéletes választás lehet ez a hajó.

Vezetni nagyobb élmény volt, mint gondoltam. A kormány melletti „gázkart” (vagyis ellenállás-szabályzót) megnyomva olyat gyorsul a hajó, hogy jobb, ha kapaszkodunk. A rajzfilm-figura után Cliffordnak nevezett kis hajó óvatos gázadással akár 8 órán át is simán elmegy, de ha kihasználjuk a tekintélyes, 12 km/h-ás sebességet, akkor sokkal rövidebb hatótávolsággal kell számolnunk. Szerencsére a műszerfalon elhelyezett „fogyasztásmérőnek” köszönhetően nem túl nehéz kontrolálni, mennyit használunk el éppen a 20 kW/h-ás akkumulátor-csomag tartalékaiból, fél szemmel nem árt mindig ezt a kis visszajelzőt nézni.

A Wia leendő belépő-modellje a forgalmazó szerint jövőre érhet be a sorozatgyártásra, és komoly áttörést vár tőle a gyártó, hiszen alapváltozatáshoz semmiféle engedély nem kell majd, és nagyon versenyképes áron szeretnék piacra dobni. Egészen biztosan nagy siker lesz – és nem véletlenül.

Ha nem többnapos túrára készülünk, hanem csak a családot szeretnénk kivinni a vízre pár órára, vagy zavartalanul szeretnénk horgászni, akkor tökéletes választás lehet ez a hajó

Technikai adatok:

  • Hossz: 6.99 m
  • Vízvonalhossz: 6,40 m
  • Szélesség: 2,45 m
  • Saját tömeg: 2,17
  • Merülés: 57 cm
  • Befogadóképesség: 7-8 fő
  • Maximális sebesség: 12 km/h
  • Motorteljesítmény: 4/7,5/10 kW
  • Akkumulátorcsomag: 20 kWh

Showtime!

Két sikeres hajókiállítást zártunk: Budapesten és Tullnban egyaránt hatalmas érdeklődést tapasztaltunk a hajóink iránt.

A kiállítások minden évben igazolják, hogy egyre nyitottabbak a vásárlók az elektromos hajók irányába, láthatólag nemcsak mi gondoljuk úgy, hogy ez a jövő, hanem a nagyközönség is. Ezt igazolta a február végén rendezett Budapest Boat Show és a március első hétvégéjén tartott Austrian Boat Show is.

Az idén nem apróztuk el: a gyár fennállása óta először mindkét szakvásárra egy-egy csúcsmodellt, a Wia 435 Hard Top és Cabrio változatát vittük el. Nehéz lenne megmondani, hogy melyik aratott nagyobb tetszést, hiszen a Tullnban kiállított nyitott változat körül ugyan olyan sokan tolongtak, mint a Budapesten közszemlére tett Hard Top körül – volt, hogy 20 percet, sőt fél órát is sorba kellett állniuk azoknak, akik fel szerettek volna jutni a hajóra. Az a tény, hogy rengetegen várták ki türelemmel és kitartással ezt az időt, igazolja, hogy valóban nagy az érdeklődés a hajóink iránt. A kiállított hajókra felszálló kisebb turistacsoportok komoly jelzésértékkel szolgáltak ugyan az érdeklődés mértével kapcsolatban, de szerettünk volna pontosabb képet kapni arról, hogy mit is gondolnak az elektromos hajókról és azokon belül is a Wia termékeiről a vásárlók. Ezért a budapesti kiállításon egy kérdőíves kutatást is végeztünk, amelynek segítéségével jobban fel tudjuk mérni a vásárlói igényeket. Az akció sikeres volt, hiszen már az első órában több mint ötven kérdőívünk fogyott el! A válaszadók között egy exkluzív balatoni hajókirándulást sorsolunk ki áprilisban. A négyfős családi hajókázás a Balatonfői Yacht Clubból indul majd, természetesen a szerencsés nyertessel egyeztetett időpontban – és honlapunkon, valamint Facebook-csatornánkon is be fogunk számolni róla. Ne bánkódjon az sem, aki nem jutott ki a hajókiállításra, de szeretne egy esélyt erre a kellemes programra, hiszen a kérdőív honlapunkon is megtalálható ide kattintva, és az április 10-ig beérkező űrlapok feladói is bekerülnek a sorsolás résztvevői közé.

Kapacitást növelt és meglepetésekkel készül a Wia

Mintegy 25 százalékkal növelte gyártókapacitást a hazai elektromos hajók piacát vezető Aqwia Kft., hogy meg tudjon felelni az e-hajók iránti rohamos kereslet-növekedésnek. A Wia hajókat késztő balatonfűzfői gyár jövőre is hasonló mértékű bővítést tervez. Várakozásaik szerint idén 15-20 százalék körüli mértékben nőhet az elektromos hajók piaca Magyarországon.

Lendületben van a hazai hajópiac, és egyre dinamikusabban növekszik az igény az elektromos hajók iránt” – indokolta a hazai e-hajó piacot vezető, tisztán magyar tulajdonú Aqwia Kft. gyártókapacitásának február közepén lezárt bővítését Viszkei Márton, a cég ügyvezetője.

A fejlesztések eredményeként az idei évtől több beérkező rendelést tud a vállalat kiszolgálni, jelentősen rövidebb várakozási idők mellett.

A kapacitás-bővítés látványos, hiszen a raktárcsarnokok üzemi területté való átalakítása elkészült, és úgy szerveztük át a gyártási folyamatot, hogy a megszokott magas minőség biztosítása mellett gyorsabban készüljenek el a hajók” – mondta el Klausz Csaba, a Wia balatonfűzfői gyárának vezetője.

A cég az idei szezonra készülve használatba vonta az új telephely 2015-ben kialakított 4000 négyzetméteres, nyolc csarnok-részből álló gyárnak az utolsó két, eddig nem használt belső terét is. Ezenkívül jelentős eszközberuházásokat hajtottak végre. Mindezeknek köszönhetően Klausz Csaba szerint jó 25 százalékkal javult a termelési hatékonyság.

A Wia 2010-es alakulása óta minden évben jelentősen, gyakran 20 százalékot is meghaladó mértékben nő a termelésünk, de még így sem mindig tudtunk lépést tartani a piaci igényekkel. Ezért itt volt az ideje, hogy új stratégiát alkossunk, amelynek része a gyártási kapacitás többlépcsős bővítése mellett a termékfejlesztés, az ügyfélkapcsolat, a szervízszolgáltatás és a kommunikáció magasabb szintre emelése” – fogalmazott Viszkei Márton.

A Wia jelenleg négy modellcsaládot gyárt. A belépő kategóriás 230-ast, a már túrázásra is alkalmas 330-ast, a családi használatra ideális 365-öst, és a luxuskategóriát képviselő 435-öst. A legnagyobb modell zárt felépítménnyel (Hard Top) is rendelhető. 

2020-ban egy új modellt is piacra dobnak, a 2019-es Balaton Boat Show alkalmával bemutatott 230 CC-t, amely teljesen a vevő igényeire szabott műszaki tartalommal, funkcionális és variálható fedélzeti kialakítással, de meglepően kedvező áron kerül forgalomba az év második felében.

Az új típus akár vezetői engedély nélkül is használható lesz.

A 2010-ben alapított Wia teljes egészében önállóan fejleszti modelljeit, gyártási folyamatait a svájci Wia Electroboote GmbH-val közösen alakítja ki. A vállalat termékei nemcsak a hazai vásárlók döntő többségének bizalmát nyerték el, hanem 2016-ban a Magyar Formatervezési Díjat és 2018-ban a Hungexpo Innovációs Díját is kaptak.

A magyar gyártó világszintű tudásbázisát immár külföldi társaságok is igénybe veszik termékfejlesztéseiknél, többek között egy távolkeleti vállalat is, amellyel nemrégiben kezdtek új, izgalmas közös fejlesztésbe. Erről az év második felében ad tájékoztatást a cég.

A Wia legnagyobb modelljét, a 435-öst a február 26-án nyitó Budapest Boat Show alkalmával testközelből is megtekinthetik az érdeklődők.